6
hónapos korban kezdődik a szeparáció-individuáció nagy szakasza, mely egészen a
két éves korig tart. A szeparáció a szétválást, leválást, elválást jelzi, az
individuáció a függetlenedést, a saját személlyé, egyéniséggé válást.
Ez
a nagy szakasz három alszakaszra oszlik, melyből az első a differenciáció
alszakasza, vagy a fészekalja stádium, mely nagyjából a 6. és 10. hónap között
tart. Az első jele, hogy a csecsemő tekintete állhatatossá, kutatóvá válik,
megfigyelő, ránéző lesz. Másrészt, a gyermek mozgásosan is fejlődik és képessé
válik a fizikai távolodásra is az anyától. Először csak az anya ölében, de egy
picit eltávolodik, szemrevételezi az anyát. Ez kell ahhoz, hogy képes legyen a
differenciálódásra, vagyis a különbség észlelésére önmaga és a tárgy között. A
szimbiózisból való kiválás jele: az „én most megvizsgállak téged”. Tapogatja az
anyát. Megfogja az orrát, húzogatja a haját. Az anyaölből aztán már le is lehet
tenni a gyereket, az forog, kúszik, mászik. Ez is már távolodás az anyától, aki
ezáltal egy picit szabadabbá válik. Ilyenkor a fizikai távolság arányos az
érzelmivel, ha közel játszik az anyához, közel van kötődésileg is. Már képes
megkülönböztetni az anyát más személyektől, felismeri, megismeri őt. Kialakul
az idegenszorongás, a 8 hónaposok szorongása. Minél biztonságosabb a szimbiotikus időszak,
annál alacsonyabb az idegenszorongás. Mindez abból a tudásból fakad, hogy ez a
személy ismeretlen, ez a személy nem az anya. Más kezében sírva fakad, amikor
rájön, hogy nem az anyja. Minél inkább volt harmonikus a szimbiózis, annál
kevésbé szorongató az idegen szorongás. Különös jelentősége van ebben az
időszakban az úgynevezett átmeneti tárgyaknak, valami puha, meleg
plüssállatkának, vagy rongydarabnak. Az anyától való leválás időszakában az
átmenetet biztosítja, az anyai minőséget hordozza, az anyát szimbolizálja,
ezért lesz pótolhatatlan. Az anyák általában örülnek annak, hogy kicsit
szabadabbak lehetnek, és örömmel figyelik a gyermek személyiségének
kibontakozását.
A
második alszakasz, a gyakorlás fázisa, nagyjából a 10. és 16. hónap között
tart. Fontos tényező, hogy a csecsemő/kisgyermek képessé válik a járásra. Ezáltal
kitárul számára a világ, a gyerek megmámorosodik saját képességeitől.
Omnipotensnek, mindenhatónak érzi magát. Szerelmes lesz a világba. Fel akarja
fedezni, ezt az új világot. Rendkívül aktívak lesznek, korán ébrednek, keveset
alszanak, állandóan mozgásban vannak. Nem akar enni, nem ér rá enni. Úgy érzi,
lemarad valamiről. Lemarad a világról. Semmi veszélyérzete nincsen, pedig éppen
hogy csak elindult, még baj van az egyensúlyérzékkel, de ő ezt nem veszi
figyelembe. Nagyon kell rá figyelni. Jellemző a „tankolás” jelensége. A gyermek
fut, szalad, eltávolodik az anyától, de időről-időre visszatér. Megöleli,
puszit kér. Megnézi, hogy az anya ott van-e, szereti-e, és aztán már fut is
tovább a világ után. Az anyák jóllehet aggódnak a gyerek szertelenségét látva,
egyúttal nagyon büszkék is. Akkor jó az anyai gondoskodás, ha az anya jelen
van, gondoskodó, de nem akadályozza az önállósodást. Ne legyen túlóvó,
túlféltő, túlaggódó. Ha túlságosan korlátozza a gyermeket, nem fejlődik ki a
kompetencia élménye, az az érzése, hogy hatni tud a világra, és ez gátolja az
autonómmá válást.
A
szeparáció-individuáció harmadik, egyben utolsó alszakasza, az újraközeledés
alszakasza, valahol a 16. és 24. hónap között. Az előző szakasz gyors motoros
fejlődését utoléri a kognitív fejlődés. A gyerek felfogja a saját
sérülékenységét, és az anyától való függését. Sok olyan élmény éri, ami csorbítja
az omnipotencia érzését, ezért a gyermekben szorongás támad, elkezd
visszavágyni a szimbiózisba, a biztonságba. Árnyékként követi az édesanyját.
Össze akar olvadni vele. Ez az az időszak, amikor nem tudsz elég közel menni
hozzá. Ugyanakkor ott egy másik késztetés is, a függetlenedési vágy. Az „én
akarom, én csinálom” érzése. A két szükséglet pedig teljesen ellentétes. Ez az
ellentét ambivalensé teszi a gyerekeket. Nem találja a jó távolságot, ilyenkor
jön az „anya vegyél fel-anya tegyél le”. Erős hangulati labilitás jellemző, nem
tudja, mit akar, nem lehet jól kielégíteni a szükségleteit. Jellemző az érzelmi
kiborulás, a hiszti, a dühöngés. Az átmeneti tárgyak ismét fokozott szerepet
kapnak. A gyermek azért is labilis, mert tárgykapcsolat észlelése még hasított.
Ez azt jelenti, hogy a jót és a rosszat nem tudja együtt értékelni: vagy csak
csupa jó, vagy csak csupa rossz. Az anyák számára ez egy rendkívül megterhelő
időszak, nehéz a gyermek hangulati ingadozását kezelni. Az apa tud ebben nagyon
sokat segíteni.
A
mahleri negyedik, egyben utolsó szakasz, a tárgyállandóság időszaka, a 24-36
hónap között. Először a kognitív tárgypermanencia alakul ki. Ez azt a tudást
jelenti, hogy a tárgy, amit nem látunk, az még létezik. Amíg nem alakul ki a
tárgypermanencia, addig az elrejtett tárgyat nem keresi a gyermek. Az anya-gyerek
viszonylatban ez azt jelenti, hogy magára lehet hagyni a gyereket, már nincs
ugyanis benne az az érzés, hogy aki elment, az nem jön vissza. A tárgypermanencia
az alapja annak a képességnek, amit érzelmi tárgyállandóságnak nevezünk, és egy
összetettebb dolog. Az éppen dühös vagy rémült gyerek számára sokkal nehezebb
visszaemlékezni arra, hogy az anyja, mint jó személy létezik. A heves érzések
elsődleges minőségük révén elsöprik az emlékeket. Ezért tart tovább egy érzelmi
töltéssel bíró tárgy stabil belső képzetét kialakítani, mint megszerezni azt a
tudást, hogy egy eltűnt tárgy még létezik. Ez azt jelenti, hogy a gyermek
képessé válik, hogy egy tárgynak a jó és rossz tulajdonságait együtt kezelje,
integrálja. Vagyis akkor is elő tudja hívni a tárgyra vonatkozó pozitív
élményeit, emlékeit, amikor a tárgy éppen frusztrálja őt.
