Mahler (folytatás)

6 hónapos korban kezdődik a szeparáció-individuáció nagy szakasza, mely egészen a két éves korig tart. A szeparáció a szétválást, leválást, elválást jelzi, az individuáció a függetlenedést, a saját személlyé, egyéniséggé válást.

 

Ez a nagy szakasz három alszakaszra oszlik, melyből az első a differenciáció alszakasza, vagy a fészekalja stádium, mely nagyjából a 6. és 10. hónap között tart. Az első jele, hogy a csecsemő tekintete állhatatossá, kutatóvá válik, megfigyelő, ránéző lesz. Másrészt, a gyermek mozgásosan is fejlődik és képessé válik a fizikai távolodásra is az anyától. Először csak az anya ölében, de egy picit eltávolodik, szemrevételezi az anyát. Ez kell ahhoz, hogy képes legyen a differenciálódásra, vagyis a különbség észlelésére önmaga és a tárgy között. A szimbiózisból való kiválás jele: az „én most megvizsgállak téged”. Tapogatja az anyát. Megfogja az orrát, húzogatja a haját. Az anyaölből aztán már le is lehet tenni a gyereket, az forog, kúszik, mászik. Ez is már távolodás az anyától, aki ezáltal egy picit szabadabbá válik. Ilyenkor a fizikai távolság arányos az érzelmivel, ha közel játszik az anyához, közel van kötődésileg is. Már képes megkülönböztetni az anyát más személyektől, felismeri, megismeri őt. Kialakul az idegenszorongás, a 8 hónaposok szorongása.  Minél biztonságosabb a szimbiotikus időszak, annál alacsonyabb az idegenszorongás. Mindez abból a tudásból fakad, hogy ez a személy ismeretlen, ez a személy nem az anya. Más kezében sírva fakad, amikor rájön, hogy nem az anyja. Minél inkább volt harmonikus a szimbiózis, annál kevésbé szorongató az idegen szorongás. Különös jelentősége van ebben az időszakban az úgynevezett átmeneti tárgyaknak, valami puha, meleg plüssállatkának, vagy rongydarabnak. Az anyától való leválás időszakában az átmenetet biztosítja, az anyai minőséget hordozza, az anyát szimbolizálja, ezért lesz pótolhatatlan. Az anyák általában örülnek annak, hogy kicsit szabadabbak lehetnek, és örömmel figyelik a gyermek személyiségének kibontakozását.

A második alszakasz, a gyakorlás fázisa, nagyjából a 10. és 16. hónap között tart. Fontos tényező, hogy a csecsemő/kisgyermek képessé válik a járásra. Ezáltal kitárul számára a világ, a gyerek megmámorosodik saját képességeitől. Omnipotensnek, mindenhatónak érzi magát. Szerelmes lesz a világba. Fel akarja fedezni, ezt az új világot. Rendkívül aktívak lesznek, korán ébrednek, keveset alszanak, állandóan mozgásban vannak. Nem akar enni, nem ér rá enni. Úgy érzi, lemarad valamiről. Lemarad a világról. Semmi veszélyérzete nincsen, pedig éppen hogy csak elindult, még baj van az egyensúlyérzékkel, de ő ezt nem veszi figyelembe. Nagyon kell rá figyelni. Jellemző a „tankolás” jelensége. A gyermek fut, szalad, eltávolodik az anyától, de időről-időre visszatér. Megöleli, puszit kér. Megnézi, hogy az anya ott van-e, szereti-e, és aztán már fut is tovább a világ után. Az anyák jóllehet aggódnak a gyerek szertelenségét látva, egyúttal nagyon büszkék is. Akkor jó az anyai gondoskodás, ha az anya jelen van, gondoskodó, de nem akadályozza az önállósodást. Ne legyen túlóvó, túlféltő, túlaggódó. Ha túlságosan korlátozza a gyermeket, nem fejlődik ki a kompetencia élménye, az az érzése, hogy hatni tud a világra, és ez gátolja az autonómmá válást.

A szeparáció-individuáció harmadik, egyben utolsó alszakasza, az újraközeledés alszakasza, valahol a 16. és 24. hónap között. Az előző szakasz gyors motoros fejlődését utoléri a kognitív fejlődés. A gyerek felfogja a saját sérülékenységét, és az anyától való függését. Sok olyan élmény éri, ami csorbítja az omnipotencia érzését, ezért a gyermekben szorongás támad, elkezd visszavágyni a szimbiózisba, a biztonságba. Árnyékként követi az édesanyját. Össze akar olvadni vele. Ez az az időszak, amikor nem tudsz elég közel menni hozzá. Ugyanakkor ott egy másik késztetés is, a függetlenedési vágy. Az „én akarom, én csinálom” érzése. A két szükséglet pedig teljesen ellentétes. Ez az ellentét ambivalensé teszi a gyerekeket. Nem találja a jó távolságot, ilyenkor jön az „anya vegyél fel-anya tegyél le”. Erős hangulati labilitás jellemző, nem tudja, mit akar, nem lehet jól kielégíteni a szükségleteit. Jellemző az érzelmi kiborulás, a hiszti, a dühöngés. Az átmeneti tárgyak ismét fokozott szerepet kapnak. A gyermek azért is labilis, mert tárgykapcsolat észlelése még hasított. Ez azt jelenti, hogy a jót és a rosszat nem tudja együtt értékelni: vagy csak csupa jó, vagy csak csupa rossz. Az anyák számára ez egy rendkívül megterhelő időszak, nehéz a gyermek hangulati ingadozását kezelni. Az apa tud ebben nagyon sokat segíteni.

A mahleri negyedik, egyben utolsó szakasz, a tárgyállandóság időszaka, a 24-36 hónap között. Először a kognitív tárgypermanencia alakul ki. Ez azt a tudást jelenti, hogy a tárgy, amit nem látunk, az még létezik. Amíg nem alakul ki a tárgypermanencia, addig az elrejtett tárgyat nem keresi a gyermek. Az anya-gyerek viszonylatban ez azt jelenti, hogy magára lehet hagyni a gyereket, már nincs ugyanis benne az az érzés, hogy aki elment, az nem jön vissza. A tárgypermanencia az alapja annak a képességnek, amit érzelmi tárgyállandóságnak nevezünk, és egy összetettebb dolog. Az éppen dühös vagy rémült gyerek számára sokkal nehezebb visszaemlékezni arra, hogy az anyja, mint jó személy létezik. A heves érzések elsődleges minőségük révén elsöprik az emlékeket. Ezért tart tovább egy érzelmi töltéssel bíró tárgy stabil belső képzetét kialakítani, mint megszerezni azt a tudást, hogy egy eltűnt tárgy még létezik. Ez azt jelenti, hogy a gyermek képessé válik, hogy egy tárgynak a jó és rossz tulajdonságait együtt kezelje, integrálja. Vagyis akkor is elő tudja hívni a tárgyra vonatkozó pozitív élményeit, emlékeit, amikor a tárgy éppen frusztrálja őt.