Jóllehet a
szakirodalom szerint az összetartó család egy jól működő társadalom alapvető
fontosságú láncszeme, mégis egyes kutatások szerint a modernizáció hatására megváltozott
életfeltételek csak bizonyos tekintetben könnyítik meg a családok életét,
számos más vonatkozásban pedig megterhelik azt. A modernitás egyik fontos eleme
ugyanis a családszerkezet átalakulása: az együtt élő családtagok száma
csökkent, az egymással intenzív kapcsolatot tartó rokoni kör szűkült, mindeközben
pedig az egyedülállók aránya növekvő tendenciát mutat. Ráadásul az elmúlt
évtizedben sokat hallani a család és a párkapcsolatok válságáról. Az aggodalmak
egy része a csökkenő gyermekvállalási kedvet emeli ki és ezt hozza
összefüggésbe a család, mint intézmény válságával, de vannak, akik más
megközelítést alkalmaznak, és az emberek elmagányosodását, az erős kötelékek
felbomlását jelölik meg a népesség körében megfigyelhető növekvő depressziós tünetek
okaként.
Mint már korábban említettem a
szakirodalom szerint az életút folyamán életciklus váltások következnek be, melyek
során átmenetekről normatív krízis időszakokról beszélhetünk, és az egyik
legválságosabb átmeneti periódusnak az első gyermek születése tekinthető, vagyis a
szülővé válás,
illetve a családdá alakulás folyamata.
Ezek az életúti váltások egyéni szinten, valamint családon belüli és
családon kívüli folyamatokban értelmezhetők, amelyek elsősorban a következő területeket
érintik: identitás kérdése, megváltoznak a szerepek, személyes kompetencia,
kapcsolatok változása és újraértelmezése, családi életen kívüli életterek (pl.
munka, szabadidős tevékenységek stb.) szerkezetének megváltozása és hangsúlyának
eltolódása.
Az első gyermek születése kapcsán
számos szempontot érdemes vizsgálni: (1) Az optimális életkorhoz kapcsolódott-e
az esemény? Az első gyermek születése ugyanis a fiatal, illetve az érett felnőttkorban
normatívnak számít, de ugyanez a serdülőkorban még paranormatív. (2) Mennyi ideig tartott az átmeneti krízis? Az elvárható, illetve elfogadható időtartam a szülővé válás
folyamatára a születést követő első két, de legfeljebb három évre tehető, az ennél
elhúzódóbb alkalmazkodási folyamat már paranormatívnak tekinthető. (3) A megfelelő sorrendben történtek-e az események,
folyamatok (pl. normatívnak mondható egy fiatal pár esetében a megismerkedés,
páros élet, elköteleződés, gyermekvállalás sorrend).
A szülővé válás folyamata, az azt elindító első gyermek megszületése az
emberi életút egyik kiemelkedő állomása. Vizsgálatok kimutatták, hogy az
emberek a felnőtté válást és a házasság beteljesedését az első gyermek
születéséhez kötik. Ez az életszakasz egy rendkívül összetett és bonyolult
folyamat, ekkor zajlik a szülői szereptanulás, a származási családról történő
leválás utolsó fázisa, átrendeződik a teljes családi dinamika. A hármas
egyensúly megtalálása, az anyai és apai szerepek tanulása mellett komoly
kihívást jelent az újszülött ellátása és a vele való harmonikus kapcsolat
kialakítása.
A tradicionális kultúráktól eltérően, ma a szülővé válás más helyet
foglal el a nők és a férfiak életében. A nők számára a gyerek születése, olykor
csak egyike a női szerepeknek. Az utóbbi évtizedekben több tényezőnek
köszönhetően általánosan elterjedté, tulajdonképpen elvárttá vált a nők kereső
munkája. A munka az anyagi függetlenség, illetve a társadalmi fontosság egyik
szimbólumaként jelent meg a nők életében. A gyereknevelés azonban a
kenyérkereső munkával számos ponton ütközhet. Azok, akik elsősorban az anyagi
kényszer miatt dolgoznak, nekik az anyai szerep fontosabb lenne, de a
munkavállalói szerep kényszere miatt ennek megfelelő teljesítése nehezebb. Akik
számára viszont a hivatás, a továbbtanulás kihívása is fontos, azok úgy
érezhetik, hogy a gyermekvállalás a hivatásban való előrejutásban akadályozza
őket. A terhességgel, gyerekszületéssel járó életforma változás kapcsán az öröm
mellett számos kétség is megjelenik mindkét félben. Ez ugyan természetes, mégis
sokan bűntudatot éreznek emiatt. A nők számára időleges a kiesés a munka
világából, mely egyrészt anyagi veszteséget jelent, illetve hivatásbeli,
előrejutási gondokat is okozhat. Összességében a kifelé orientált életforma
szűnik meg, helyette erősen befelé, a család és a gyerek felé fordulás
figyelhető meg. Ennek átélésére és feldolgozására egyáltalán nincsenek
felkészítve a fiatalok, a konfliktusok jelentkezése pedig elkerülhetetlen.
A közös felelősségvállalás és a csecsemő ellátásába való aktív bevonódás
mellett, az apákra hárul a család anyagi biztonságának megteremtése is ebben az
időszakban. Az ő esetükben tehát a szülővé válás éppen hogy a munkavállalói
szerep felerősödésével jár.
Mindkét nem esetében összességben megnőnek a munkaterhek a gyerekgondozás
miatt, amely a férfiaknál a kenyérkereső munka mellett, a nőknél a helyett
jelenik meg. Mindkét nem számára tehát több a kötelezettség, csak ennek más a
struktúrája. A férfiaknak elsősorban a házon kívül, míg a nőknek azon belül
szaporodnak a terheik. Ezért is helytelen arról beszélni, hogy melyik félre
hárul több feladat ebben az időszakban.
Amit mindketten veszítenek, az a családon kívüli szociális kapcsolatok
mennyisége és intenzitása, a szülővé válás átmenetéhez hozzá tartozik a
barátságok, és általában véve a szociális kapcsolatok leépülése. Mindezt a
nyereség oldalról csak részben tudja kompenzálni a családi kapcsolatok intenzívebbé
válása, mert azoknak nem elsősorban érzelmi támogató jellege van előtérben. Számos kapcsolat épül le, tulajdonképpen azok, ahol
a közös pontok érvényüket veszítették. Itt általában az életstílus váltás, a
prioritások átértékelődése az ok: egyszerűen elfogy a téma a felek között. A
közös élethelyzet és a közös életstílus azonban összehozza az anyukákat, és rajtuk
keresztül nem egyszer az apákat is. Sokszor valójában csak annyi történik, hogy
a pár korábbi közös barátai megmaradtak, csak a találkozások száma ritkul.
Az első gyermek megszületésének a
párkapcsolatra gyakorolt hatása többféle forgatókönyv szerint alakulhat: egy
felmérés szerint (1) voltak, akiknél életvitelbeli
változások történtek, az átmeneti nehéz időszak, mint a „kapcsolat próbatétele”
jelentkezett, de a pár kapcsolata alapvetően nem változott meg. Az
újszülött családba érkezése a felek számára komoly feladatot jelentett:
egymással és a környezettel is több konfliktus keletkezett, a fáradtság és az
időhiány miatt kevés türelem maradt egymásra. Később azonban kialakult az új
rend és harmónia. (2) Számos pár
azonban hosszabb távon érzelmileg is megsínyli, hogy kevesebb idő és energia
jut egymásra. Itt főleg a nőket érintette érzékenyen a korábbi
életstílus megváltozása, akik egyfajta lemondásként értékelték az életükben
bekövetkező változásokat. (3) Előfordul
olyan is, hogy átértékelődik a felek
egymáshoz való viszonya, egyfajta értékváltás történik, melynek következtében a
felek személyes fejlődésen mennek keresztül, és a pár kapcsolata valójában még
szorosabbá válik.
A kutatások hosszú sora mutatja
ugyanakkor, hogy a legtöbb szülőnél megfigyelhető valamifajta házastársi
krízis az első gyermek születését követően. Mindez elégedettség csökkenéssel, és
gyakoribb konfliktusokkal jár. Ez az elégedettség csökkenés a legtöbb esetben
annak köszönhető, hogy az újszülött érkezése megváltoztat számos régi egyéni,
illetve páros viselkedésmintát, szokást és problémamegoldó stratégiát, és
mindezek helyett újak tanulása szükséges. Ez az átalakulási folyamat nagyban
érinti a szülők interakcióit, együttműködését, szerepeit, konfliktusaik számát.
Általában megfigyelhető, hogy
mivel kevesebb a közösen eltöltött szabadidő, és több időt kell
fordítani a háztartási és a gyermekgondozási feladatokra, a szülők sokkal
inkább valamifajta közösségnek és kevésbé szerelemnek fogják fel házasságukat a
gyermek megszületését követően. Jellemző továbbá, hogy kevesebb pozitív
szóbeli és testi érzelemkifejezést mutatnak egymás felé, és ez a házastársi
elégedettség csökkenésével jár.
Az újdonsült szülők saját
családi története is hatással van a gyermek születését követő alkalmazkodási
folyamatokra. A gyermek megszületését követő időszakban a szülők saját
szüleikkel való kapcsolata is változik. Vannak, akik számára ez az időszak a serdülőkori leválás
után az első jelentősebb lehetőség a kapcsolat újbóli megerősítésére.
Mások viszont újra szembekerülhetnek családi konfliktusaikkal. És akkor jöjjön
a szakdolgozatom egyik alapfeltevése, melyre vonatkozóan számos tanulmány is rendelkezésre
áll: a szülők felnőttkori kötődési stílusa szoros kapcsolatban áll az
átmeneti folyamatokhoz való alkalmazkodás sikerességével. De erről majd később…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése