Pszichés jóllét, kötődés, érzelemszabályozás

 

Hosszabb szünet után jelentkezem ismét. Ennyi személyeset engedjetek meg nekem: azon szerencsések közé tartozom, aki a nyár nagy részét a Balatonnák töltötte, és a visszatérés a hétköznapokba megterhelő és cseppet sem zökkenőmentes. Talán most kezdek magamhoz térni néhány hét után, és így már tudok időt szakítani a számomra kedves dolgokra is. Ráadásul az előző bejegyzésemben egy kis kitérőt is tettem, elkanyarodtam a szakdolgozati témámtól és egy könyvet ajánlgattam nektek. No, de akkor most térjünk vissza a kályhához.

A szülővé válás nehézségeit, a megélés egyéni különbségeit kezdtem boncolgatni. Ezen átmeneti időszakot krízisnek neveztem és elöljáróban megemlítettem annyit, hogy a krízis súlyosságát feltehetőleg nem életkori, anyagi, stb. tényezők befolyásolják, hanem a felnőttkori kötődési minta, illetve ezen keresztül elsősorban az érzelemszabályozás mikéntje. Nézzük meg ebben a bejegyzésben kicsit közelebbről ezeket a fogalmakat.  

Amikor még csak a szakdolgozaton ötleteltem, komoly kihívást jelentett számomra, hogy magát a krízist hogyan lehetne mérhetővé tenni? (Muszáj volt, mert ettől lesz tudományos a pszichológia…) Bár nem mindenki értett ezzel később egyet, a konzulensemmel arra a döntésre jutottunk, hogy a pszichés jóllét lesz az a bizonyos fogalom, melyet mérni fogunk. A kérdés tehát ekkor már így hangzott: az első gyermek születését követően, milyen nemek és milyen egyének közötti különbségek vannak a pszichés jóllétben és természetesen, hogy ezeket a különbségeket mi okozza? Na de mi is ez a pszichológiai fogalom, hogy pszichés jóllét? A szakirodalom is komoly definíciós problémákkal küzd: boldogság, élettel való elégedettség, pozitív pszichés működés – mint lehetséges meghatározások. Egy Ryff nevű emberke nevéhez fűződik a pszichológiai jóllét modell, és egy mérőeszköz kifejlesztése a pszichés jóllét mérésére. Anélkül, hogy ebbe túlságosan belemennék, 6 alskálán mér ez a kérdőív, melyek neve szerintem igencsak beszédes: autonómia, környezet feletti hatalom, személyes fejlődés, pozitív kapcsolatok másokkal, célok az életben és önelfogadás.

Nos, tehát eddigre megvolt, hogy mit is fogok mérni, és mivel, már csak az volt a kérdés, hogy mitől függ a krízis súlyossága. Ahogy már említettem a feltevés az volt, hogy a felnőttkori kötődési mintától és az érzelemszabályozás mikéntjétől.  

Kötődés? Akinek gyereke van, biztosan hallotta ezt a ma oly népszerű fogalmat. Az anyák feje felett ott lebeg, hogy mi mindent kell megtenniük azért, hogy a gyermek biztosan kötődjön: úton-útfélen hallani a szoptatás fontosságáról, az azonnali mellre helyezésről, a születést követő szeparációról, a 7-9 hónap között megjelenő szeparációs szorongásról. Miről is van szó? Nézzük ezt meg dióhéjban. A kötődés elmélet megalkotása John Bowlby angol pszichiáter nevéhez fűződik, aki szerint a csecsemő célja az elsődleges gondozóval való szoros kapcsolat kialakítása, mert ez a személy nyújt számára biztonságot és védelmet a fenyegető veszélyforrásokkal szemben. Ennek a kapcsolatnak a kialakulása azért fontos, mert itt tapasztalja meg elsőként azt, hogy másoktól mit várhat el, illetve hogyan tud hatni másokra, és ez mint egy belső munkamodell a későbbi szociális kapcsolatok alapját jelenti, továbbá itt tanulja meg azt is, hogy későbbi intim kapcsolataiban mit várhat a másik féltől. Jóllehet a kötődés gyermekkorban jön létre, a fogalom messze túlmutat ezen időszakon. Maga a kötődési mechanizmus, illetve annak funkciója nemigen változik, csak maga a kötődési személy. Serdülőkorban a szülő megmarad mindvégig fontos kötődési személynek, annak ellenére, hogy a kötődési funkciók javarészt a kortársakra és elsősorban a szerelmi partnerre helyeződnek át. A kötődési személy kilétében tehát jelentős változás zajlik a felnőtté válás folyamán, de a kötődés funkciója változatlan marad: a kötődési személy jelenti a biztonságos kiindulási alapot a világ felfedezéséhez, és védelmet, érzelmi támaszt nyújt a kihívások idején. A gyermek kötődési típusa az Ainsworth-féle úgynevezett idegen helyzet teszttel vizsgálható a gyermek 18 hónapos korában. Ennek alapján három típusba sorolhatóak a gyerekek: biztonságosan kötődő, bizonytalan elkerülő és bizonytalan ambivalens. Később egy rendezetlen/dezorganizált kategóriával egészült ki a lista. A felnőttkori kötődés vizsgálata Hazan és Shaver nevéhez fűződik, akik a kötődési elméletet egy keretként használták a felnőtt szerelmi kapcsolatok megértéséhez. Az Ainsworth-i tipológiák alapján ők is három  kötődési típust határoztak meg:  biztonságos, elkerülő, szorongó. Én azonban ennek a kérdőívnek egy továbbfejlesztett változatát használtam (Collins és Read nevéhez fűződik), ahol a korábbi típusok helyett egy másfajta kategorizációt alkottak. A Közelség faktor annak mértékét jelöli, amennyire az egyén kényelmesen érzi magát mások közelségében és intimitásában. A Függés faktor annak mértékét jelöli, amennyire az egyén elhiszi, hogy mások a rendelkezésére állnak, ha szükséges. A Szorongás faktor pedig annak mértékét jelöli, amennyire az egyén szorongva éli meg az elhagyatottság, elutasítottság gondolatát.

De miért is fontos ez nekünk? Bizony azért, mert a kutatások szerint kapcsolat van a felnőtt kötődés és az érzelmi jóllét között. Vagyis itt lehet a válasz egyik része a kérdésünkre. Az, hogy ki hogyan éli meg a szülővé válást, kinek mennyire megterhelő érzelmileg ez az időszak, az részben a felnőtt kötődési mintától függ. Majd meglátjuk, hogy a kutatásomban én is hasonló eredményeket kaptam-e. 

És akkor nézzük a másik vizsgált tényezőt, az érzelemszabályozást. Számos szerző szerint a gyermek közelségkeresési sikere fordítódik le érzelemszabályozó stratégiákba, vagyis a kötődési személy elérhetősége kritikus szerepet tölt be az érzelemszabályozás egyéni különbségeinek kialakulásában. A szakirodalom szerint beszélhetünk ugyan tudatos érzelemszabályozásról, mégis ezen folyamatok jelentős része automatikusan zajlik, és a szerzők szerint ez utóbbiak gyökerét jelentik a kötődési kapcsolatok.

Az ennek mérésére alkalmazott mérőeszközöm az Érzelemszabályozási Nehézségek Kérdőív volt (Gratz és Roemer). Ez a kérdőív 6 alskála mentén mér: Érzelmi válaszok elfogadhatatlansága (megtapasztalt negatív érzelmekre intenzív negatív érzelmekkel reagál); A célvezérelt viselkedés fenntartásának nehézségei (mennyire tapasztal nehézségeket a megkezdett feladatok véghezvitelében); Impulzuskontroll nehézségek (negatív érzelmek fellépésekor mennyire nehéz a viselkedését szabályozni); Érzelmi tudatosság hiánya (mennyire figyel az érzelmi jelzéseire, ill. mennyire ismeri el fontosnak azokat); Érzelemszabályozási stratégiákhoz való korlátozott hozzáférés (negatív érzelmek felbukkanása esetén ez az állapot mennyire hosszantartó);  Érzelmi tisztaság hiánya (mennyire tudja azonosítani az éppen átélt érzelmeket).

Általánosságban elmondható, hogy az érzelmeiket elnyomó személyek kevésbé elégedettek mind magukkal, mind a kapcsolataikkal, pesszimistábbak a jövőt illetően, hajlamosabbak a depresszióra, jelezve egy átfogóan problémás pszichés jóllétet. Vagyis a szakirodalom szerint bizony az érzelemszabályozási deficitek is magyarázzák az alacsonyabb pszichés jóllét értékeket.