Fejlődési vonalak

Anna Freud

Sigmund Freud gyermeke, aki követte apja útját. Melanie Klein mellett (róla majd egy másik alkalommal írok), őt tekintik a pszichoanalitikus gyermekpszichológia megalapítójának.

Elméletének magját a gyermekkori fejlődés képezi. Elgondolásában apja libidófejlődési modelljéből indul ki, de a fejlődési lépések alakulásában nagyobb szerepet tulajdonít az érési és a környezeti tényezők interakciójának.

„Fejlődési vonalak”-ról beszél, melyek a személyiség egyedi struktúrái és ösztönfejlődési útvonalai. Ezek a fejlődési vonalak módot nyújtanak a gyermek érzelmi érettségének vagy éretlenségének értékelésére.  A fejlődési egyenetlenségek a pszichiátriai zavarok rizikófaktoraiként tekinthetők. Az egyén képes arra, hogy egy fejlődési vonal mentén átmenetileg visszalépjen annak érdekében, hogy valamilyen új kihívással megbirkózzon, majd ismét előrelépjen.

Kezdetben 6 fejlődési vonalat dolgozott ki, ezek közül a legalapvetőbb: a dependenciától az érzelmi függetlenségig és az érett tárgykapcsolatokig elnevezésű. Ez a vonal az anya-gyerek kapcsolat megfigyelhető változásait írja le, a későbbi kapcsolatokhoz mintát teremtő belső tárgykapcsolati reprezentációk fejlődése mentén.

Kezdetben a csecsemő még nem fedezi fel anyjától való elkülönültségét, így önmagát anyja részeként éli meg. Ezzel párhuzamosan az anya is saját pszichológiai részeként éli meg a csecsemőt, ami számára nehezen feladható tapasztalat, és ezért csak fokozatosan kezdi érzékelni a csecsemő egyéniségét és elkülöníteni a sajátjától. Ebben a stádiumban jelenik meg az anya távollétében a szeparációs szorongás.

A második stádiumban a csecsemőt parancsoló testi szükségletein alapuló, ún. rátámaszkodó tárgyszükségletei igény jellemzi. A gyerek ekkor jó és rossz anyaképet alakít ki magában, a szükségletek kielégítettségi mértéke mentén.

A harmadik stádiumban a gyerek konzisztens anyai reprezentációkat alakít ki, amelyeket már az ösztön kielégülésektől függetlenül képes fenntartani. Képessé válik teherbíró, csalódásokat és frusztrációkat is elviselő kölcsönös kapcsolatok fenntartására, és a belső anyai reprezentációk stabilizációja lehetővé teszi az anyától való hosszabb elkülönülést. A túl korai szeparáció Anna Freud szerint aláássa a tárgyállandóság kialakulását, ami épp a szeparáció elviselésének képességét veszélyezteti.

A negyedik stádiumban a totyogók mindenkivel szemben szélsőségesen pozitív és negatív érzelmeket élnek meg. Az ambivalencia normális jelenség ebben az életkorban, olyan készségek megjelenésének köszönhetően, amelyek lehetővé teszik a gyermek függetlenedését és az anya viszonylagos visszahúzódását. A gyermek konfliktust él meg a függetlenedési igénye és az állandó anyai figyelem megtartásának vágya miatt.

Az ötödik stádiumban az ellenkező nemű szülő kisajátítására irányuló törekvés és az azonos nemű szülő iránti féltékenység és rivalizálás jellemző. A gyerek felismeri, hogy vannak a szülők közötti kapcsolatnak olyan aspektusai, amelyekből ő ki van zárva, és hogy mindkét szülő látja az ő másik szülővel való kapcsolatát is. E kapcsolati háromszög-helyzet elviselése a gyermeki én jelentős mértékű érettségét követeli meg. A konfliktusok helyénvalók ebben a fázisban, azok teljes elmaradása fejlődési deficitre utal.

A hatodik stádiumban: az ösztönerők nyomása csökken, megindul a libidó áthelyeződése a szülőkről a gyermek társas környezetének más szereplőire, mint pl. a tanárokra. E stádium zavara az iskolai feladattól való visszahúzódáshoz és a kortárscsoportokba való beilleszkedés zavarához vezethet.

A hetedik stádium az elő-serdülőkori lázadás ideje, melyet Anna Freud regresszióként értelmezett. A regresszió következtében felélednek a kisgyermekkori fantáziák, és felerősödnek az intrapszichés konfliktusok. A szülőktől való visszahúzódás segítséget jelent e konfliktusok kezelésében, mivel megkönnyíti az infantilis, incesztuózus vágyak megtagadását.

A nyolcadik stádium a serdülőkor ideje, mely az én küzdelmét mutatja a feltörő szexuális és agresszív ösztönök uralásáért. Az egyén mindenek feletti belső küzdelmet folytat azért, hogy a szülőkhöz való érzelmi kötődését új tárgyak felé irányítsa. Az elvesztett gyermeki jellegű szülőkapcsolat meggyászolását követően jelennek meg a párkapcsolatok, s áll ismét helyre, immár új alapokon, a szülőkkel való kapcsolat.

 További fejlődési vonalak, immár részletezés nélkül: a szopástól a racionális evési szokásokig, az ürítési funkciók szabályozatlanságától a hólyag- és végbélkontrollig, a saját testtel kapcsolatos gondatlanságtól a felelős testápolásig, az egocentrizmustól a szociális partnerkapcsolatokig.

Anna Freud szerint még súlyos gyermekkori trauma is reverzibilis lehet. A gyermeknek óriási rugalmasságot tulajdonított, rendkívüli öngyógyító képességgel, ami lehetővé teszi az átmeneti deviációt követő normál fejlődési útvonalra való visszatérést.

Szorongás modelljében különbséget tett a belső világból eredő félelem és az objektív szorongás, így a gyermek szüleitől vagy a külső világ egyéb vonatkozásaiból származó félelem között. Feltételezte, hogy a gyermekkori szorongásformák bizonyos fejlődésen mennek keresztül. Az archaikus csecsemőkori szorongásformák lecsendesülnek, ha a gyermek elég megnyugtatásban részesül, és ha az énfejlődés lehetővé teszi a realitás felé fordulást. Az ösztönkésztetések feletti kontrollt megkövetelő tárgy belsővé tételéből származik a tárgy szeretetének elvesztésétől való félelem. Míg a korai tárgyvesztéstől való félelem a megsemmisülés vagy a teljes tehetetlenség érzésében ölt testet, addig a szeretet elvesztésétől való félelem a büntetéstől, az elhagyatástól vagy valamilyen természeti katasztrófától való félelemként jelenik meg. Ezek a szorongásformák extrém módon felerősödhetnek belső konfliktusok vagy a szülőkkel való nehezen feloldható konfliktusok esetén.

A fallikus fázisban a kasztrációs szorongás a műtéti beavatkozásoktól, a betörőktől, kísértetektől való félelmekhez vezet, minden olyan helyzetben, amely felerősíti az ödipális konfliktust.

A szégyenérzet és a hozzá kapcsolódó szociális szorongás megjelenését Anna Freud a korai iskolai évekhez kötötte, a társas kapcsolatok számának megnövekedése miatt. A felettes-én teljes kifejlődésekor a szégyenérzet miatti szorongás bűntudatba fordulhat. Meg volt győződve róla, hogy a gyermeki szorongások természete jól jelzi a gyermek fejlődési sajátosságait. Úgy gondolta, hogy e szorongásformák sorsa a gyermeki védekezésmódok fejlettségén múlik. Megfelelő védekezések hiányában a szorongás elöntheti a gyermeket, és pánikállapotokra, szorongásos rohamokra való hajlam alakulhat ki.