Margaret Mahler

És akkor következzen egy nagy kedvenc: Margaret Mahler, aki a fejlődési énpszichológia képviselője. Elméletének egyik alappillére a hartmann-i énpszichológia. A klasszikus freud-i elmélet szerint az ösztönénnel, vagyis az id-del születünk, és később ebből fejlődik ki az ego, az én, hogy közvetítsen az ösztönén szükségletei és a külső szabályok között. Az ösztönénből tehát konfliktusok útján differenciálódik az ego. Ezzel szemben az énpszichológia képviselői azt vallják, hogy az ego nem az id-ből differenciálódik. Velünk született én-magok vannak, vagyis genetikailag belénk van kódolva, hogy az énfunkciók, úgy, mint észlelés, memória, racionális gondolkodás, kialakuljanak. Minden konfliktus nélkül, optimális körülmények között ezek a magok elkezdenek fejlődni. Nem a tökéletes, hanem az „elég jó”, az elvárható, az „optimálisan elvárható környezet”, és egy idegrendszeri érettség együtthatása révén ezek a magok elkezdenek fejlődni. A mahleri elmélet másik előfutára Spitz volt, aki Hospitalizmus c. munkájában elsőként hívta fel a figyelmet az érzelmi kötődésre.

 

Mahler a csecsemő pszichológiai születésének nevezte azt az első három éves folyamatot, amely a csecsemő, majd kisgyermek fejlődését jellemzi, és amely értelemszerűen nem esik egybe a biológiai születéssel. Az individuum születése egy hosszabb és bonyolultabb folyamat.

 

A pszichológiai születés négy fázison keresztül történik, ebből a harmadik további három alszakaszra bomlik.

 

Az autizmus időszaka a születéstől kb. 1,5-2 hónapos korig tart. Ebben az időszakban autisztikus a csecsemő, hiszen nincs még semmiféle tárgykapcsolati viszonyulása kifelé. Ez egy kapcsolat, kapcsolódás nélküli időszak. A csecsemő egy többé-kevésbé zárt pszichológiai rendszert képez. Egy alvásszerű, ábránd állapot jellemzi, átmenet az intrauterin és extrauterin élet között, alvás és ébrenlét között. Az újszülött nem kapcsolódik a másikhoz, csak és kizárólag reflexek révén. Ugyanúgy reagál még az élő és élettelen dolgokra, nem képes az emberi és nem emberi ingerek szétválasztására. Mahler még egyirányúnak feltételezte a kapcsolatot, amely a szülőtől irányul a gyerek felé. Ma már azt mondjuk, hogy „kompetens a csecsemő”, vagyis igenis szociális készségekkel születik, és a kezdetektől aktívan részt vesz a kapcsolat formálásában.

A második szakasz, a szimbiózis szakasza: 1,5-2 hónapos kortól 6 hónapos korig tart. Ebben az időszakban a csecsemő kezd homályos tudást kialakítani a körülötte lévő tárgyról, az anyáról, ami egyrészt az idegrendszeri érés, másrészt a sokasodó tapasztalatok következménye. Kialakul az anya-gyerek duálunió, a gyerek úgy kezd viselkedni, mintha omnipotens, mindenható lenne. Nagyon fontos az anya-gyerek közötti illeszkedés, a kölcsönös illeszkedés, mert ez kell ahhoz, hogy a szimbiózis jól működjön. A szükségleteket jobban ki lehet elégíteni, ha van szimbiózis. Nem jó, ha az anya másképp reagál a gyermek szükségleteire, és nem jó az sem, ha tulajdonképpen az anya szükségletei mentén történik a kielégítés. A szimbiózis egy nagyon jó időszak az anyának is. Azonban, ha túlságosan a szabályok, és a napirend szerint történik a nevelés, az éppen azt jelenti, hogy az anya nem tudja magát átadni a szimbiózisnak. Tart egy akkora távolságot, hogy ne érezze azt: elnyeli a szimbiózis. Később okozhat még problémát az is, ha az anya nem akarja kiengedni a gyereket a szimbiózisból.

Érdemes megjegyezni, hogy míg régebben az apák kirekesztődtek ebből a szimbiózisból, ma már sok apa jobban bevonódik a gyerekkel való törődésbe, így kialakulhat hármuk között is a szimbiózis.

 

(folyt. köv hamarosan)